igaz eléggé elhanyagoltam itt a dolgokat, mert volt hollandia stb. de végülis annyira nem "lustultam" el mert tegnap 5 órán keresztül csináltam egy számot és még a címe sincs meg. viszont most valamiért szerintem jobb mint a többi. talán azért mert sikerült az elképzelésemet megvalósitani, nem teljesen csak kicsit, de ez már nagyon nagy haladás. szövege eredetileg egy szamurájról szól aki harcba indul de nem tetszett, túl eröltetett, most inkább egy nép harca lesz egy vezérrel, a szöveg sokkal jobban tetszik, mint a másik:
lelki szemei dagadtak
emberek csillapítást akarnak,
nem, nem lehet, hajtja szét,
persze, hajtja még, de nincs miért.
ő a népét hajtja, egyet, a család fáról,
folyóba meríti, így kerüli az átkot
végül elmerül,
víz az arcukba
hatalmas kék víz
ő az a hős
és most kell cselekedni
megindulni nem leállni
összefogni és megpróbálni
kilátás a fal,
gyilkolása vágy
megindultak a harcba
emberek sírásra fakadnak,
igen, már lehet, mert itt a vég,
igen, ő hajta még, ez nem elég
vezér tehetetlenül bátor,
kudarc helyett a mámor
néz ki vele szembe.
víz az arcukba
hatalmas kék víz
ő az a hős
és most kell cselekedni
megindulni nem leállni
összefogni és megpróbálni
kilátás a fal,
gyilkolása vágy
úrrá lesz bennetek az ösztön,
megszülettek, kifejlödtök,
kapaszkodom mert jöttök,
megtaláltok és fejbelőttök.
idejöttök fejbe löttök
de engem nem néztek
(nem értem miért van ez.)
de csak álltok ott mint a fények,
fák vagytok én mégis félek.
fa vagy ember, mindegy,
mindegy kikkel, de vagytok,
elvégre engem itt hagytok,
és menetel, mindenki menetel
senki se mehet el, de mindenki menetel...
kapaszkodok mert jöttök,
felkerestek szíven döftök,
innen engem elsörpörtök
még mozog az a hinta
gyertek vissza gyertek vissza
megállitható, ha beszálltok,
újrainditható mert elmállott,
az érzés amiért élnél,
ha félnél, én kérnék,
kegyelmet, de nem lehet
mindenedet az eröszakra tetted.
de csak álltok ott mint a fények,
fák vagytok én mégis félek.
folytatom mingyár... na szóval nem tudom most hogy hogy legyen tovább. de nem is görcsölök ezen ha lesz folytatása lesz ha nem nem. majdcsak befejezem.
kiváncsi lennék hogy a blogot mennyien olvassák, olyanok akik tudják hogy ki vagyok.
van egy furcsa dolog, amit régóta tervezek leírni. talán most itt az ideje.
szóval. elkezdtem verseket irni, rá dallamokat szerkezteni, hozzá gitározni, minden pont ugy ahogy kell lennie. ez eddig minden rendben van. de valahogy ennek a müvészetnek (nem mintha müvésznek tartanám magam, csak amibe bele akarok kiváncsiskodni az egy müvészeti ág) a külső oldala, ami nagyon nagyon szép. amikor csak azt látjuk hogy mennyire jó ez a szám, és mennyi okosság van benne, Az az arc ami bentről csillog, csak tekintet lesz egyszer. igen emiatt hallgatják sokan, mert közbe gondolják hogy ez az ember tud valamit. teljesen igazuk van, és hogy kiráz a hideg mikor már nagyon nagyon szeretett az az együttes vagy író/költő stb. de mi a háttere?
ha sírsz, akkor van okod miért sirsz. mert fáj. testileg vagy lelkileg. vagy pedig örömödben. oké ez eddig érthető.
ha írsz, ha alkotsz akkor fáj valami? testileg lelkileg? általában igen. de mikor az alkotás élvezetének szenvedélyébe valaki beleesik akkor ha nem szomorú ha nem örül nagyon, mindenképp alkotni akar. de sírni nem. sírni mindenki tudja hogy azt akkor kell ha tul nagy az érzelem. de a müvészet pont ugyanaz mint a sírás. csak a müvészetet ember találta ki a sírás pedig ösztön.
ha sírunk sírunk, és nem tudjuk abbahagyni, kell egy kis idő, vagy több és abbamarad. utána mit érzünk? nagyjából semmit. az hogy elmúlt az a rossz vagy végleg vagy kis időre. de sírás után nincs egyből érzelem, akkor olyan lapos sivatag állapot van. és a müvészet az pont ugyanigy müködik. aki komolyan veszi, abba nagy károkat tud tenni. és ez az amit nem tudtam. hogy ennek nagyon súllyos a mellékhatása. hogy túlfeszitjük a húrt, mert a síirásnál nincs semmi ami továbbvigyen mint az elegendő, de müvészetnél nagyon sokszor. utána jön a kopár sivatag, sokáig, lehet több nap, lehet egy élet, bármi lehet. egy üveg mögül nézni a világot nem tul élvezetes dolog. ez olyan hogy néha felnyitják érezheted hogy másoknak mennyire mennyire jó, amit ők nem élveznek mert természetes hogy éreznek hogy vannak érzelmeik, ahogy mikor együtt él a család akkor nem érzed hogy van, de ha már elváltak akkor érzed csak hogy nincs és ezzel együtt élni nagyon nehéz, főleg hogy szórakozik velünk és megmutatja hogy milyen a rendes élet. aztán visszacsapja eléd az üveget és hiába ütöd hogy betörd hiába kérsz segitséget senki nem hallja azt a sikolyt ami benned van. ami bennem van. mert nem tudom kiengedni, nem érti meg senki. kell találni valakit aki ismeri ezt a dolgot és minél elöbb beszélni vele. és a másik hogy ezek a "tünetek" nagyon hasonlitanak a fű, marihuána tüneteire. de életembe nem szivtam semmit. ebből látszik hogy van összefüggés, hogy fűvel jobban lehet alkotni, és nem a fűtől lesz az a tünet hanem magunktól mert túlhajtjuk az érzelmeinket, kifogyasztjuk. vége.
